Az emberközpontú világrend A globalizmus alternatívája
Samenvatting
A világgazdaságot uraló korporációk és pénzintézetek mindent megtesznek a protekcionizmus és a jóléti állam megsemmisítése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a pénzuralmi rendszerben a globális gazdaság olyan függőleges futószalaggá vagy gépsorrá alakul át, amelynek az a funkciója, hogy a pénztőkét alulról felfelé a pénzimpérium tulajdonos-irányító szupergazdag érdekcsoportjaihoz áramoltassa. Ezt a műveletet a függőleges irányú jövedelemtovábbító futószalag a globális monetizálással, a privatizációval és a globalizációval, vagyis a határokat átlépő transznacionális piac létrehozásával biztosítja. E tényezők közül a legfontosabb a monetizálás, ami egyszerűbben kifejezve azt jelenti, hogy minden létező dolognak és emberi tevékenységnek valamiféle pénzben kifejezett árat adunk. Ebben az a trükk, vagyis a lényeg, hogy akiknek nincs ilyen közvetítő közege, pénze, azoknak semmi esélye sincs a talpon maradásra a pénzuralmi rendszerben. Az egyetlen választási lehetőségük, hogy csatlakoznak azokhoz, akik felszámolásra, megszüntetésre, megsemmisítésre, vagyis halálra vannak ítélve. Ezeknek a létszáma már meghaladja az egymilliárd főt. Mindennap meghalnak közülük 125 000-en, akik közül 25 000 éhen hal, 100 000 pedig megelőzhető és gyógyítható betegségekben pusztul el. E tragédia megakadályozásához rendelkezésre állnak az eszközök, de ezekhez pénzben kifejezett ár van hozzárendelve. Ha pedig nincs pénz, akkor nincs mód a túlélésre, a meglévő eszközök igénybevételére.
Ha visszatekintünk az elmúlt kétezer év birodalmaira a nyugati féltekén, akkor azt láthatjuk, hogy a birodalmak létrejönnek és mintegy 622 éves ciklus után felbomlanak. Élettartamuk befutja a születés, a felnövekedés, a terjeszkedés és a teljes érettség csúcspontját, majd a konszolidációt követően gyorsan bekövetkezik a hanyatlás és a bukás. Sem a civilizációk, sem a birodalmak nem örök életűek. A jelenlegi – egyelőre rejtőzködő – pénzimpérium (a világtörténelem legnagyobb magánellenőrzés alatt álló birodalma) sem örök életű. A birodalmakat a komplexitás jellemzi, ebben van erejük, de ez törékenységük egyik oka is. Minél összetettebb és kiterjedtebb egy birodalom, annál sebezhetőbb.
A globalizmussal nem az a baj, hogy világszintű pénzügyi, gazdasági és politikai rendszert alkot, hanem az, hogy privatizált transznacionalista birodalommá vált. A pénzimpérium új világrendje nem az emberiség közös érdekei, hanem elsősorban egy szűk érdekcsoport partikuláris érdekei szerint működik. Mivel a rejtőzködő pénzimpérium valóságos birodalom, ezért nagy valószínűséggel osztozik a világtörténelemben eddig ismert birodalmak sorsában. Ebből a legfontosabb talán az, hogy birodalmak létrejönnek, elérik csúcspontjukat, majd lehanyatlanak és végül felbomlanak, vagyis nem tartanak örökké. A történelem empirikus tapasztalatai, valamint a jövőkutatás – a lehetőségek, szükségszerűségek és valószínűségek elemzése – azt támasztja alá, hogy a kártékony globalizmust felválthatja az egész emberiség érdekeit szolgáló hasznos globalizmus, az emberközpontú világrend.
Productspecificaties
Inhoud
Lees mogelijkheden
Toegankelijkheidsinformatie
Informatie over de fabrikant
Overige kenmerken
EAN
Productveiligheid
Je vindt dit artikel in
Documenten
Reviews
Kies gewenste uitvoering
Ebook is direct beschikbaar na aankoop
Ebooks lezen is voordelig
Wettelijke garantie via bol
Dag en nacht klantenservice
Veilig betalen
- Houd er rekening mee dat je downloadartikelen niet kunt annuleren of retourneren. Bij nog niet verschenen producten kun je tot de verschijningsdatum annuleren.










