Rúmi aranykora Ebook Tooltip Ebooks kunnen worden gelezen op uw computer en op daarvoor geschikte e-readers. válogatott költemények
Afbeeldingen
Sla de afbeeldingen overArtikel vergelijken
- hu
- E-book
- 9789635070558
- 26 november 2019
- Adobe ePub
Samenvatting
„A szem dolga látni mindent,
a lélek a saját örömére van.
A fej dolga egy: szeretni az igaz szerelmet
A lábé: Futni utána.”
Dzselál ed-Dín Rúmí metaforikus költészete a perzsa nemzeti versnem mindkét formájában kibontakozott. Az egyik a rímes-időmértékes ódák (ghazelek) asszociációkkal gazdag világa, ami a korábbi nyugati versolvasói ízléssel szemben a posztmodern korban már közérthetőbbé, befogadhatóbbá vált az olvasók számára. A másik a többnyire négysoros epigrammák (rubá’ík), a rímes-időmértékes versek (a a b a vagy a a a a rímképlettel).
Rúmí költészetében már a letisztult, kikristályosodott szúfí értékrend ölt testet.
A költő, mint nagy lélek, felmutatja nekünk az örökkévalóságot, felébreszti és felemeli lelkünket a földi érzéketlenségből s azt akarja, hogy magunkat a tükörben és egymásban is szépnek lássuk.
Ez a természetes egyéni felfelé vágyódási folyamat azonban – az egyén és a közösség kapcsolatát ért megrázkódtatások következtében – szükségszerűen megtorpan és esetleg vissza is fordul.
Az egyén földi és égi közötti lebegése és átváltozásai a misztikus lírai nyelv és a gazdag érzéki-tárgyi képszimbolika formájában öltenek verset.
Az ódák és epigrammák mellett Rúmí költészetének harmadik kiemelkedő területe az elbeszélő költemények. E misztikus, tanító költemények alkotják a Rúmí főművének tekintett Meszneví-je ma’naví-t (röviden: Mesznevít), a szúfízmus bibliáját, és egyben tükrözik azt is, hogy a szúfízmus beolvadt az iszlámba.
A kedves olvasó eme gyűjteményes kötetben, gondosan válogatott verscsokrok formájában a misztikus költő mindhárom lírai világába betekintést nyerhet.
„Emlékezz arra, amint Te szeretsz, az Isten is úgy lesz Veled.”
Productspecificaties
Inhoud
- Taal
- hu
- Bindwijze
- E-book
- Oorspronkelijke releasedatum
- 26 november 2019
- Ebook Formaat
- Adobe ePub
Betrokkenen
- Hoofdauteur
- Dzselál Ed-Din Rúmí
- Hoofduitgeverij
- Édesvíz Kiadó
Lees mogelijkheden
- Lees dit ebook op
- Android (smartphone en tablet) | Kobo e-reader | Desktop (Mac en Windows) | iOS (smartphone en tablet) | Windows (smartphone en tablet)
Overige kenmerken
- Studieboek
- Nee
EAN
- EAN
- 9789635070558
Je vindt dit artikel in
Kies gewenste uitvoering
Prijsinformatie en bestellen
De prijs van dit product is 14 euro en 99 cent.- E-book is direct beschikbaar na aankoop
- E-books lezen is voordelig
- Dag en nacht klantenservice
- Veilig betalen
Rapporteer dit artikel
Je wilt melding doen van illegale inhoud over dit artikel:
- Ik wil melding doen als klant
- Ik wil melding doen als autoriteit of trusted flagger
- Ik wil melding doen als partner
- Ik wil melding doen als merkhouder
Geen klant, autoriteit, trusted flagger, merkhouder of partner? Gebruik dan onderstaande link om melding te doen.