A kiválasztottak Ebook Tooltip Ebooks kunnen worden gelezen op uw computer en op daarvoor geschikte e-readers. A szemitizmus - elkülönülés és kettős mérce
Afbeeldingen
Sla de afbeeldingen overArtikel vergelijken
Samenvatting
A kiválasztottság a zsidó létezés lényeges tulajdonsága. Egyes társadalomkutatók vitatják, mégis megállapíthatjuk, hogy a kiválasztottság tudata megnövelte a zsidó közösségek összetartását és elősegítette túlélési stratégiájuk sikerre vitelét. A történelem során hozzájárulhatott a zsidó közösségeket sújtó hátrányos megkülönböztetés és az ebből fakadó alacsony önbecsülési szint leküzdéséhez is. Ma már ez veszített jelentőségéből, hiszen a zsidó közösségek világszerte az előnyös helyzetű társadalmi csoportokhoz tartoznak. Minden etnikai csoport közül a legmagasabb jövedelemmel rendelkeznek, és létszámukat felülmúló arányban foglalnak el fontos állami, társadalmi és gazdasági pozíciókat. Egyes csoportjaik pedig a világot irányító globális hatalmi elit szerves részét is alkotják.
Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak.
A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük. A mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az. A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával – Jeruzsálem hovatartozásával – kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.
Productspecificaties
Inhoud
- Taal
- hu
- Bindwijze
- E-book
- Oorspronkelijke releasedatum
- 23 april 2021
- Ebook Formaat
- Adobe ePub
Betrokkenen
- Hoofdauteur
- Drábik János
- Hoofduitgeverij
- Gold Book
Lees mogelijkheden
- Lees dit ebook op
- Android (smartphone en tablet) | Kobo e-reader | Desktop (Mac en Windows) | iOS (smartphone en tablet) | Windows (smartphone en tablet)
Overige kenmerken
- Studieboek
- Nee
EAN
- EAN
- 9789634263302
Je vindt dit artikel in
- Categorieën
- Taal
- Hongaars
- Boek, ebook of luisterboek?
- Ebook
- Beschikbaar in Kobo Plus
- Beschikbaar in Kobo Plus
- Beschikbaarheid
- Leverbaar
Kies gewenste uitvoering
Prijsinformatie en bestellen
De prijs van dit product is 6 euro en 05 cent.- E-book is direct beschikbaar na aankoop
- E-books lezen is voordelig
- Dag en nacht klantenservice
- Veilig betalen
Rapporteer dit artikel
Je wilt melding doen van illegale inhoud over dit artikel:
- Ik wil melding doen als klant
- Ik wil melding doen als autoriteit of trusted flagger
- Ik wil melding doen als partner
- Ik wil melding doen als merkhouder
Geen klant, autoriteit, trusted flagger, merkhouder of partner? Gebruik dan onderstaande link om melding te doen.