Messiások Ebook Tooltip

Afbeeldingen

Inkijkexemplaar

Artikel vergelijken

  • hu
  • E-book
  • 9789631439830
  • 21 december 2023
  • Adobe ePub
Alle productspecificaties

Productbeschrijving

Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából, szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt, hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint Mickiewicz és Sowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a 1848–1849-es forradalmakban. Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet – az élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei "nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázi-vallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek." A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.

Productspecificaties

Inhoud

Taal
hu
Bindwijze
E-book
Oorspronkelijke releasedatum
21 december 2023
Ebook Formaat
Adobe ePub

Betrokkenen

Hoofdauteur
Spiro György
Hoofduitgeverij
Magvető

Lees mogelijkheden

Lees dit ebook op
Android (smartphone en tablet) | Kobo e-reader | Desktop (Mac en Windows) | iOS (smartphone en tablet) | Windows (smartphone en tablet)

Overige kenmerken

Studieboek
Nee

EAN

EAN
9789631439830

Je vindt dit artikel in

Categorieën
Nog geen reviews

Kies gewenste uitvoering

Bindwijze : E-book

Prijsinformatie en bestellen

De prijs van dit product is 9 euro en 54 cent.
Direct beschikbaar
Verkoop door bol
  • E-book is direct beschikbaar na aankoop
  • E-books lezen is voordelig
  • Dag en nacht klantenservice
  • Veilig betalen
Houd er rekening mee dat je downloadartikelen niet kunt annuleren of retourneren. Bij nog niet verschenen producten kun je tot de verschijningsdatum annuleren.
Zie ook de retourvoorwaarden