Szív és Lélek Ebook Tooltip Ikermese

Afbeeldingen

Inkijkexemplaar

Artikel vergelijken

  • hu
  • E-book
  • 9789635433834
  • 28 november 2023
  • Adobe ePub
Alle productspecificaties

Productbeschrijving

„Egyszer volt, hol nem volt, hajdanában danában, volt egyszer egy regény, a címe: Zenga zének. Az első sora: »Nincs szebb könyv szívnél és léleknél.« Imakönyv bevezetőjéből vette a szerző, valami Vámos Miklós. E tőmondat azóta újra meg újra fölzeng benne. Hol a szívében, hol pedig a lelkében. Kiskorában úgy képzelte, lehetetlen, hogy a gyerekek és a felnőttek szíve ugyanolyan alakú, anyagú és színű legyen. Hiszen akkor miért bánnának a felnőttek úgy a gyerekeikkel, mintha azok nem nyiladozó értelműek volnának, hanem ütődöttek? A lelkekről nem is beszélve. Ikermese található e kötetben, avagy páros mese. Összetartoznak. Úgy képzelem: kezdetben a szülők olvassák föl a gyerekeknek, később a gyerekek a szülőknek, netán egymásnak. Ezért ajánlom az olvasni tudóknak. Persze, nemcsak a betűket olvashatja az elme, hanem azt is, amiket mögéjük rejtett a szövegek írója. Ehhez kívánok annyi örömöt és élvezetet mindenkinek, amennyit én éreztem, amikor kitaláltam és mondatokba öntöttem. Vámos Miklós Utóirat. Ez a kiadvány más szempontból is izgalmas: Magyarországon még aligha készültek címlapok és könyvillusztrációk mesterséges intelligencia (MI) segítségével. Fölteszem, mire nyájas olvasóimhoz eljut, ők nálam már sokkal jobban fogják tudni, hogy mi fán terem az Artificial Intelligence, és mire jó."

Productspecificaties

Inhoud

Taal
hu
Bindwijze
E-book
Oorspronkelijke releasedatum
28 november 2023
Ebook Formaat
Adobe ePub

Betrokkenen

Hoofdauteur
Vámos Miklos
Hoofduitgeverij
Athenaeum

Lees mogelijkheden

Lees dit ebook op
Android (smartphone en tablet) | Kobo e-reader | Desktop (Mac en Windows) | iOS (smartphone en tablet) | Windows (smartphone en tablet)

Overige kenmerken

Studieboek
Nee

EAN

EAN
9789635433834

Je vindt dit artikel in

Categorieën
Nog geen reviews

Kies gewenste uitvoering

Bindwijze : E-book

Prijsinformatie en bestellen

De prijs van dit product is 10 euro en 83 cent.
Direct beschikbaar
Verkoop door bol
  • E-book is direct beschikbaar na aankoop
  • E-books lezen is voordelig
  • Dag en nacht klantenservice
  • Veilig betalen
Houd er rekening mee dat je downloadartikelen niet kunt annuleren of retourneren. Bij nog niet verschenen producten kun je tot de verschijningsdatum annuleren.
Zie ook de retourvoorwaarden